Janikovszky-emlékverseny középiskolásoknak: olvasás, könyvek, humor, vetélkedő és nyeremények!
Három fordulós verseny az SZTE Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke szervezésében, társszervező a HUBBY és a Móra Kiadó
Hát persze, hogy veletek mindig történik valami – írjátok meg, rajzoljátok le, adjátok elő!

Janikovszky Éva a legismertebb magyar írók egyike, műveit nem csak a magyar gyerekek ismerik meg, hiszen műveit 35 nyelvre fordították le. Aki egyszer belekóstolt valamelyik írásába, elolvassa majd a többit is, a felnőtteknek szólókat és naplóját is. Az írónő Szegeden született és élt huszonéves koráig, a Bölcsészkarra járt magyar, német, filozófia és néprajz szakra. Az emlékversenyt születésének 95. évfordulójára szerveztük, s minthogy egyetemünk leghíresebb egykori diákjai közé tartozik, az emlékversennyel a 100 éves szegedi egyetemet is köszöntöttük.

A verseny házigazdája és rendezője az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke volt, a társrendező a HUBBY és a Móra Könyvkiadó, a rendezvényt a 100 éves Szegedi Tudományegyetem és a szegedi Móra Ferenc Múzeum is támogatta. 

A döntő résztvevői és az eredmények itt, a versenykiírás pedig itt olvasható.