Munkatársak

image

Ebben a menüpontban a tanszéki oktatókkal kapcsolatos legfontosabb információkról olvashatsz (önéletrajz, elérhetőség, fogadóóra), valamint a meghívott előadók és a tanszék munkatársainak e-mail címeit is itt találod.

Oktatás

image

Ha hasznos információt keresel a felvételivel, a záróvizsgával, a szakdolgozattal, vagy az egyes kurzusokkal kapcsolatban, itt megtalálod őket. A képzési formákról leírtakat pedig, maguk a hallgatók készítették el tapasztalataik alapján.

Kutatás

image

Az alábbiakban a tanszék, illetve a tanszék munkatársai által végzett kutatásokról és a korábbi eredményekről is olvashatsz. Mindezek mellett a még folyamatban lévő, illetve a hamarosan elinduló projektekről is informálódhatsz.

Köszöntjük oldalunkon!

Köszöntjük

Az Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Humán Információtudományi Tanszékének honlapja minden látogató számára hasznos információval és aktuális hírekkel szolgál.

Akik a középiskola után folytatni szeretnék tanulmányaikat az egyetemen, és leginkább a humán és társadalomtudományi területek iránt érdeklődnek, azoknak hasznos állomás lehet a szegedi könyvtárosképzés oldala. A Hallgatóknak menüpont alatt olvashatnak a városról és lehetőségeiről, valamint a Szegeden évről-évre megrendezett színes programokról is. Szintén rövid ismertetőt találnak magáról a karról, amit – mint minden más egyebet a honlapon – az itt tanuló diákok írtak, állítottak össze, a saját szemükön keresztül még közelebb hozva a témát a leendő gólyák számára. Bővebben...

Pályázati felhívás a "Netshop 2012” konferencián való részvétel támogatására

Az SZTE BTK Könyvtár- és Humán Információtudományi Tanszéke pályázatot hirdet informatikus könyvtáros szakos BA és MA szakos hallgatók „Networkshop 2012” elnevezésű konferencián való részvételre a TÁMOP – 4.2.2/B-10/1-2010-0012 projekt keretében.

Bővebben...

Pályázati lehetőségek ösztöndíjakra

A Szegedi Tudományegyetem szociálisan rászoruló és tehetséges hallgatói egyre több ösztöndíj pályázati lehetőségéhez jutnak, melyek segítségével az ösztöndíjat elnyert hallgatók átlagon felüli teljesítménye jutalmazható.

Az Egyetem tehetségkutató programja pedig lehetőséget nyújt azoknak a hallgatóknak, akik valamilyen területen kiemelkedő képességgel rendelkeznek, és akik igényt tartanak arra, hogy önmegvalósítási törekvéseikben támogatást kapjanak.

Bővebben...

Szavazás

Mi legyen az első könyvklub témája?

Andric, Ivo: Híd a Drinán - 4.8%
Christie, Agatha: Tíz kicsi néger - 9.5%
García Márquez, Gabriel: Száz év magány - 9.5%
Loe, Erlend: Doppler - 14.3%
Milne: Micimackó - 23.8%
Ottlik Géza: Iskola a határon - 28.6%
Ungvári Tamás: Beatles biblia - 0%
Weöres Sándor: Psyché - 9.5%

Összes szavazat: 21
Ez a szavazás befejeződött ekkor: 03 júl. 2011 - 00:00

Kiadványok

image

A következőkben a tanszék saját kiadványaiból található egy összeállítás, amely tartalmazza az egyes kötetek legfontosabb adatait. Ezek a művek a tanszéken, illetve az Egyetemi Könyvtárban is megtalálhatóak.

MA Államvizsga – Témakörök
2011. november 21. (hétfő)
MA Államvizsga – Témakörök
Az államvizsgán a jelöltnek meg kell védenie szakdolgozatát, valamint a képzés során tanult témakörökből húz egyet. Az adott témakörből a bizottság előtt mutatja be tájékozottságát. Tovább...
Bakonyi Alapítvány nyilvános kuratóriumi ülése 2011
A Bakonyi Alapítvány nyilvános kuratóriumi ülése 2011. december 8-án 18h-kor az SZTE BTK Könyvtár- és Humán Információtudományi Tanszékén lesz (Szeged, Egyetem utca 2.). Tovább...
Z. Karvalics László: Egy értelmiségi tömegszervezet hétköznapjaiból: A TIT születése és első évei 1953-1964
Z. Karvalics László munkája a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 1953-as megalapításáról, és korai történetéről, tevékenységéről 1964-ig. Taglalja a korszakban a tudomány és politika viszonyát, valamint a politika és irodalom kapcsolatát. Tovább...
Ottlik Géza: Iskola a határon
2011. december 16. (péntek)
Ottlik Géza: Iskola a határon
Ottlik Gézát gyakran szokták egykönyves írónak nevezni, Iskola a határon című műve megjelenése idején – 1959-ben - csak szerény visszhangot váltott ki, azonban a hetvenes évektől egyre népszerűbbé vált. Tovább...
3. Szegedi Képregényfesztivál és Konferencia
2011. december 15. (csütörtök)
3. Szegedi Képregényfesztivál és Konferencia
2011. november 18–19-én látható a Somogyi-könyvtárban a 3. Szegedi Képregényfesztivál és Konferencia. 18-án A vonal üzenete című konferencia látogatható. 19-én a Képregényfesztivál alkalmából előadások, kiállítások, játékok, az alkotókkal való „örömrajzolás” és képregényvásár várja az érdeklődőket. 3. Szegedi Képregényfesztivál és Konferencia Tovább...
Rendezvények a Somogyi-könyvtárban
2011. december 2. (péntek)
Rendezvények a Somogyi-könyvtárban
III. Rejtvényfejtő Nap 2011. október 1. (szombat) 10–13 óra, Dóm tér, alagsori klub A Rejtvényfejtők Országos Egyesülete és a Somogyi könyvtár közös rendezvénye, nevezési díj nélkül. Tovább...
PowerDirector
2011. május 10. (kedd)
PowerDirector
Hatékonyabb és gyorsabb videószerkesztési-, finomhangolási és tervező eszköz, több sáv jellemzi az idővonalon, hogy diavetítéseket és kiváló videókat tudjunk vele készíteni.   Tovább...
Google Art Project
2011. május 10. (kedd)
Google Art Project
GOOGLE ART PROJECT A projekt egy egyedülálló fejlesztés a Google által, amit lassacskán már megszokhatunk, mivel évről-évre kitalál egy elsőre meghökkentő, de másodjára már nagyon is hasznos projektmunkát, amiben most az emberek kultúra iránti érdeklődését helyezték előtérbe. Tovább...
Lancashire-i hotpot
2011. december 15. (csütörtök)
Lancashire-i hotpot
Kedves Mind, a minap esett, hogy a Lidl Áruházban 50%-al leértékelt kitűnő 6 szeletes új zélandi bárányborda szeletekre tettem szert 990 Ft-ért. Eszembe jutott a Paprika TV-ből a 80 éves királynő megünneplésére készülő főzőműsor, amiben ilyesmi darabokból főzött egy nekem addig ismeretlen egytálételt a brit konyha szerintem legnagyobb alakja (igen ő, s nem Gordon "B***meg" Ramsey :-)) ) Marcus Wareing tolmácsolásában. Tovább...
Shepherd's pie vagyis a "pásztor pite"
2011. december 15. (csütörtök)
Shepherd's pie vagyis a
A "shepherd's pie" (pásztor pite) egy klasszikus brit bárányfogás (megint bárány? neeeem! türelem...) és az angolszász világban oly jellemző pie-ok családjába tartozik. Angolul PIE az az a jószág, amit a cserépedényben sütünk, s alul valami zúzalék van húsokból vagy gyümölcsökből, felül meg vagy tészta vagy esetleg krumplipüré vagy hasonló. Szóval egy szerves sütnivalóval lezárt párolandó, amit aztán pite-szerűen lehet tálalni, fogyasztani. A PITE tehát alul nem visel tésztát, így monokiniben van, ellentétben a német-osztrák-magyar pitével. :-)) No most nézzük a pásztorpitét. (Mivel már jó haver, írhatjuk egybe.) Tovább...